Tag: 2018

Tavaszköszöntő osztálykirándulás – 3c

Az igazi tavaszi időt kihasználva osztályunkkal a szünet utáni első napon tettünk egy ismeretterjesztő kirándulást. Havasi László közreműködésével átismételtük az órákon tanultakat a víz élővilágáról, a vízi madarakról, a vízparti növényekről. Kellemes délelőttöt tudhatunk magunk mögött. 3.c osztályos gyerekek, Gerencsérné Szánóczki Judit, Hegedűs Mónika(tanítók) Udvardy Enikő (főiskolai hallgató)

Tájékoztató leendő elsős gyerekek szülei számára

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek! Jelenleg játékos iskola előkészítő foglalkozásokat tartunk heti rendszerességgel azoknak a gyerekeknek, akik iskolánkba szeretnének iratkozni. Bepillantást kapnak az iskolai életbe, megismerkedhetnek a leendő tanító nénikkel, így már szeptemberben ismerős környezetbe érkeznek. Osztályfőnökök lesznek: 1.a Tímár Lilla, 1.b Szekeresné Borka Katalin, 1.c Sutiné Lázár Emőke. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan …

Olvass tovább

Hirdetmény a gyermekek hit- és erkölcstan oktatásával kapcsolatban – Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegye

Tisztelt Szülők! A következő tanévre vonatkozó, hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos, a Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegye hirdetményét ajánlanánk szíves figyelmükbe. A hirdetmény részleteiről a csatolmányban olvashatnak. További információkkal kapcsolatban a Pécsi Egyházmegye elérhetőségei: E-mail: hitoktatas@pecs.egyhazmegye.hu Tel: +36-72/ 513-016 Honlap: http://pecsiegyhazmegye.hu/ Hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos további információkról az OKTATÁS/HIT- ÉS ERKÖLCSTAN oldalon is olvashat.

Hirdetmény az általános iskolai felvételi eljárásról

Tisztelt Szülők! A tanköteles tanulók első évfolyamra történő beiratkozásának időpontja: 2018. április 12. (csütörtök) 08:00 – 18:00 között 2018. április (péntek) 08:00 – 16:00 között   A beiskolázással kapcsolatos hirdetmény további részleteiről a csatolmányban tájékozódhat.

2018 áprilisi befizetés, étlap

Tisztelt Szülők! Az április havi (bölcsődei, óvodai, iskolai) étkezési díjak befizetése: – 2018. március 21. (szerda) 7.00 – 17.00 óráig, – 2018. március 22. (csütörtök) 7.00 – 17.00 óráig. Pótbefizetés: 2018. március 26. (hétfő) 7.00 – 12.00 óráig. Az étlap letölthető az Étkeztetés menüpont alatt. Figyelem! Étkezési díjakat kizárólag ezeken a napokon lehet befizetni! A …

Olvass tovább

A megmérettetés – 4. osztályosok

Iskolánk 4. osztályos tanulói március 2-án részt vettek a MaTalent 3 tehetségkutató online mérésben. Az online mérés matematika feladatokat tartalmazott, célja a tehetséges tanulók kiszűrése. A mérés Iskolánk informatika termében zajlott, a gyerekek a számítógépeken oldották meg a feladatokat.

Diákok tollából: Író- olvasó találkozó; Busójárás

Író- olvasó találkozó írta: Tóth Liza 4. a Február elején találkoztunk Bosnyák Viktóriával. Ő írta a Tündérboszorkányt, amit elolvastunk. Amikor belépett az osztály ajtaján, nagyon szimpatikusnak tűnt. Elkezdett mesélni a könyvről, hogy milyen érzés volt megírni. Utána bemutatta, hogy több könyvet is írt. Elmesélte, hogy a benne szereplő emberek mind léteznek. Kiderült, hogy az ikrek …

Olvass tovább

Meghívó – Szülői Klub

Tisztelt Szülők! Tisztelettel meghívjuk Önöket az első alkalommal megrendezésre kerülő Szülői Klubunkba. Az első alkalom ajánlott témája: gyermekkori magatartászavarok. Rendezvény helyszíne: Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola Rendezvény időpontja: 2018.03.20. 16:30 Bővebb információk telefonon: 30/541-2319 illetve a MEGHÍVÓN olvasható.

Az első Magyar Parasport Nap Kozármislenyben

írta: Hegedűs Mónika 2018. 02. 22-én Iskolánk, mint az egyik kiemelten támogatott intézmény az országosan kiválasztott 19 iskola közül, február 22-én rendezte meg az első Magyar Parasport Napját. A rendezvényen a környékbeli iskolák SNI-s, TANAK-os, ÉRTAK-os, valamint látássérült diákjai vehettek részt. Az eseményt iskolánk intézményvezetője, Varga Éva nyitotta meg, majd Kozármisleny város polgármestere Dr. Biró …

Olvass tovább

Ébredő természet – rajzpályázat

A jesuli.hu a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmaz, melyet a honlap használatával Ön tudomásul vesz. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás