Segíteni másoknak lehet öröm is

Írta: Bereczkiné Fábián Mária

Befogadóak és őszinték

Segíteni másoknak lehet öröm is, mert míg azt hisszük csak adunk, rá kell jönnünk, hogy legalább annyit kapunk is. Új életszemléletet, amely akár meghatározhatja az egész életünket. Új energiákat, amelyek magabiztosabbá, boldogabbá tehetnek. Az önkéntes segítség érzékenyebbé, jobbá tehet bennünket. Ezt a „munkát” és ezeket az érzéseket tapasztalják meg iskolánk azon diákjai, akik Gerencsérné Szánóczki Judit és Hegedűs Mónika tanítónők tanítványaiként évek óta részt vesznek a kozármislenyi Nyugdíjas Klub életében. Ők azok a diákok, akik a közelmúltban érzékenyítő foglalkozáson próbálhatták ki, milyen lehet fogyatékkal élni. Az érzékenyítő programról és az önkéntességről Bereczkiné Fábián Mária kérdezte Gerencsérné Szánóczki Juditot.

– Hogy kerültetek kapcsolatba a Kerek Világ Alapítvánnyal és mikor?

Évekkel ezelőtt lehetőségünk nyílt kapcsolatba kerülni a Kozármislenyben működő Nyugdíjas Klubban, egy volt osztálybeli szülő (anyuka) által. Ez a kapcsolat aztán túlnyúlt a most már 7. évfolyamos osztályunkon, így a mostani 3. c tanulói is több alkalommal vettek már részt közös programokon.

– Hogyan zajlik az érzékenyítő program?

Egy kicsit korábbról kell kezdenem, mert a programon való részvételnek komoly előzményei voltak. Így például idén műsort adtunk az Idősek Napján a Művelődési Házban megjelent klubtagoknak, az előző évben együtt palacsintáztunk, kézműveskedtünk az idősekkel az Önkéntes Napon. Egy következő alkalommal a diószedésben segédkezett az osztály. Karácsonykor műsorral leptük meg egymást. Ezeken az alkalmakon találkoztunk először sérült, fogyatékkal élő felnőttekkel, akik szintén részt vettek a közös tevékenységeinken. Szilvi néni látássérült, ő már bevezetett bennünket a vak írás különleges világába is.

Ismeretségünk tehát megalapozta, hogy az érzékenyítő órára a 3. c osztályt hívták meg. Az Idősek Klubját látogatók között alapítványi tagok is vannak a Kerek Világ Alapítványból. Innen érkeztek négyen erre a napra. Két látás- (Evelin, Szilvia) és két mozgássérült (Évi, Balázs). Elmesélték történetüket, hogy hogyan lettek sérültek, milyen iskolákat végeztek, mivel foglalkoznak, hogyan élnek a mindennapokban, milyen segítségre szorulnak, hogyan segíthetünk nekik. Kérdezhettük őket, beszélgethettünk velük, közvetlen hangvételben. Megtanultuk hogyan szólíthatjuk meg őket, ha kérik, hogyan segíthetjük mindennapjaikat. A program végén kipróbálhatták a gyerekek, különböző eszközök segítségével, milyen lehet sérültként, számunkra akár egyszerűnek, egyértelműnek tűnő feladatokat elvégezni. Mindezt játékos formában.

– Mi a tapasztalatod, a gyerekek véleménye, hozzáállása mennyiben változik meg az átélt élmények hatására?

Nagyon sokat beszélgetünk a gyerekekkel már korábban is erről a témáról, akkor is nagyon okosan, segítőn álltak az idős és sérült emberekhez, de ezek az események megerősítettek bennünket abban, hogy mennyire szeretetteljesek, befogadóak, őszinték a tanítványaink.