Csucska Gabi Emlékverseny

Csucska Gabi Emlékverseny

 

Idén is adóztunk kedves kolléganőnk emléke előtt azzal, hogy április 27-én megrendeztük a fejlesztős diákjaink számára a vetélkedőnket. Három évvel ezelőtt indítottuk ezt a programunkat útjára, ám a vírushelyzet gátat szabott a folytatásra. Most viszont annál nagyobb lendülettel vetették bele magukat kiskalózaink a két napos kincskeresésbe, ahol négy különböző helyszínen gyűjtötték be a megoldandó rejtvényeket különböző korcsoportban. Ezt koronázta meg a szerdai nap kora délutánján a közös vetélkedő, melyen menetlevelükkel az öt csoport forgószínpad szerűen járta be az állomásokat és gyűjtötte be mindenki a jól megérdemelt nyomdáit. Volt teniszlabdás ügyességi pálya, hallás utáni kakukktojás keresés, puzzle képek kirakása, elrejtett apró képrészletek felfedezése és logikai feladatsorok. Mind az 58 résztvevőt megvendégeltük meleg teával és apró sütivel a Mevid jóvoltából, valamint emléklappal és apró ajándékcsomaggal térhettek haza a résztvevők. A menetlevelek borítójára illusztrációt kértünk tőlük, amiket az iskola folyosóján kiállítva szavazásra bocsájtottunk. Ezek végeredménye még várat magára.

A sürgő-forgó gyereksereget öröm volt nézni és remélhetőleg maradandó élményt tudtunk nyújtani azok számára, akik a biztatást, dicséretet duplán megérdemlik.

 

Készítette: Ozváry Bernadett

Fejlesztő Műhely vezető

Kozármisleny, 2022 – 05 – 04