Fantasztikus hangulatot árasztó, különleges zenével, óriás dobokkal és más ütős hangszerekkel, gitárzenével kezdődött a 2024-2025-ös tanév a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában. A 4. é osztály produkciója odavarázsolta még a nyarat a Sportcsarnokba, ahol az új kis elsősök szülei és az iskola közel 700 diákja várta, hogy elinduljon az új iskolai év.
Az iskola legifjabb tanulói izgatottan várták, hogy tanítóikkal együtt beszólítsák őket a csarnok küzdőterére, ahol életükben először, már iskolásként ők lettek a főszereplők. A műsort konferáló negyedikes nagylányok egyenként felolvasták az első A, B, C és D osztályosok nevét, így minden szülő büszkén hallhatta és láthatta, ahogy első osztályos lett a gyermeke. Ezt a megható pillanatot csak fokozta az a hagyomány, hogy az új kisdiákok a fogadalom tétel elmondásával, Janikovszky-s diákokká váltak. Ezt még ünnepivé tette, ahogy az ötödikes diákok rájuk kötötték a szép színes kendőket, mely az iskola tanulóinak összetartozását fejezi ki.
Az új első osztályosokat a negyedikesek kedves, vidám versekkel köszöntötték, erre mintegy válaszként, a kicsik közösen mondták első versüket az iskolában.
Varga Éva igazgatónő is nagy szeretettel köszöntötte az iskola legifjabb tanulóit, majd bemutatta az új pedagógusokat, dolgozókat. Ezt követően megköszönte azon pedagógusok munkáját, akik 25, 35 vagy immár 40 éve dolgoznak kiválóan a gyermekekért, és szomorúan vett búcsút az alsós igazgatóhelyettestől, nyugdíjbavonulása alkalmából.
A 2024-2025-ös tanévnyitó ünnepély a 4. A, N és S osztály magával ragadó, vidám zenés, táncos produkciója zárta.
Legalább ilyen hangulatos, szeretetteljes, boldog tanévet kívánunk mindenkinek, mint amilyen ez a tanévnyitó volt!
Fényképek és videók