Emlékmű átadás

2023 a magyarországi németek letelepedésének 300 éves emlékéve volt. A Kozármislenyi Német Nemzetiségi Önkormányzat ezen alkalomból állíttatott emlékművet a temetőben.  2024.április 13-án került sor az emlékmű felszentelésére. Az iskola nyolcadikos németes tanulóinak egy része az indulás előtti vívódásról szóló történetét adott elő. Köszönet Bálványos Mátyás, Győri Marcell, Kesztyűs Míra, Lendvai Lotti, Maros Attila, Mehring Zsófia, Szinger Ádám és Tarnai Ármin tanulóknak, hogy vállalták e nemes feladatot.

Hergertné Fischer Mónika

Csucska Gabi Emlékverseny

A Fejlesztő Műhely tagjai az idei tanévben elővették varázserejüket és Harry Potter
csodálatos világába kalauzolták a papíros gyerkőcöket.Március 20-án 5 állomást szerveztünk, ahol a menetleveleket értékes pecsétekkel
díszíthették pedagógusaink, ha a picikék a kitűzött feladatokat sikeresen végrehajtották.
Képrészleteket kerestek, labdákkal zsonglőrködtek, varázslatos tárgyak neveit fejtették meg,
titkosírást oldottak meg és csodás képeket illesztettek össze apró darabokból.
Itt mindenki nyertes, hiszen a sikeres részvétel a fontos, nem a versenyzés. Miután
végig barangolták a pályát, a Mevid Zrt. teázós sütizése várta őket. Itt oklevelet kaptak és
ajándék várta a résztvevő hősöket.
Már az is hagyomány, hogy a kidíszített menetlevelekre szavazhat bárki az iskolában.
Ennek eredményhirdetésére a tavaszi szünet után kerül sor.
A játék a szervezőket is felcsigázta és már fejünkben az új ötletekkel készülünk a
következő tanévben is meglepni a gyerekeinket.

Köszönettel : a Fejlesztő Műhely tagjai

Kozármisleny, 2024. március 27.

SuliZsák

Kedves Szülők,
közeledik a tavaszi nagytakarítás és lomtalanítás időszaka. Iskolánk regisztrált a SuliZsák programba, melynek keretén belül használt textíliákat fogunk gyűjteni. Minden kilogramm ruha után 50 forintot kap az iskola Diákönkormányzata, melyet a programjaik támogatására használ majd fel.
 
A begyűjtés folyamata:
– hamarosan megérkeznek az iskolába az 50 literes (logózott) ruhagyűjtő zsákok, melyekből mindenki (aki szeretne) vihet haza (Akinek esetleg nem jutna gyűjtőzsák, vagy előbb szeretné elkezdeni a pakolást – saját zsákba is gyűjthet, de figyeljen arra, hogy egy zsák ne legyen nehezebb  10 kilogrammnál.)
– otthon bezsákolják a ruhaneműket
– a megadott időszakban behozzák az iskolába (a pontos gyűjtési helyszínt később írjuk meg)
– az elszállítás napján megtörténik a mérlegelés
– utána már hamarosan utalhatják is az összeget…
image.png
A gyűjtést az alábbi ütemezés szerint tervezzük:
– március 15-április 15-ig minden család otthon gyűjti a textíliákat zsákokban
– április 16- 23-ig lehet behozni az iskolába a zsákokat
– április 24-én szállítják el az iskolából a behozott csomagokat
…s hogy mi történik a ruhákkal?
Az összegyűjtött ruhák és cipők nem adományozási célt szolgálnak, egy textilválogató üzembe kerülnek.  Az üzemben a ruhákat és a cipőket egyesével átválogatják, osztályozzák és feldolgozzák, majd bálázzák. Jelentős részük exportálásra kerül. A fajtára és szezonra válogatott daraboknál fontossá válik azok minősége, tehát elsődleges helyüket az újrahasználatban találják meg. Az ily módon nem használható darabok pedig géptisztító rongyként, ipari alapanyagként kerülnek újrahasznosításra.
Amennyiben a fenti gyűjtési szándékkal egyetértenek – megköszönjük az együttműködésüket és támogatásukat az iskola Diákönkormányzatának nevében is.

Kalandok Mátyás reneszánsz világában

Te is lehetsz hős!

Magyarországon évente mintegy 25 000 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául. Az esetek 90%-ában felkészületlenségünk és félelmünk miatt meg sem próbálunk segíteni, és mire kiérnek a mentők, már késő. Pedig van egyszerű módszer – amivel a mentők kiérkezéséig biztosítható az életben maradás esélye. Csak a mellkas nyomásával, levegőbefújás nélkül is lehet életet menteni!
Február 28-án délután iskolánkban egy osztálynyi pedagógus és szülő részére tartott Lang Róbert vezető mentőtiszt egy tartalmas – gyakorlattal egybekötött előadást az újraélesztésről, a gyors segítségnyújtásról és az intézményben levő félautomata defibrillátor használatáról.
Ezúton is köszönjük 1%-os felajánlásaikat, melynek segítségével a „Közösségi Iskola Kozármisleny” Alapítvány évek óta támogatni tudja a defibrillátor felülvizsgálatát, akkumulátorcseréjét.
A készülék a SzívCity alkalmazásban és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány adatbázisában regisztrált eszköz, mely szükség esetén az iskolában a tanáriban érhető el.

http://szivcity.hu/

http://www.mnsza.hu/hirtelen/gmaps/new_aed_map.php

Rajzpályázat az ízek birodalmában

„Kedves Gyerekek és kedves kollégák!

Október óta egy virtuális utazáson vehettek részt az ebédlőkben. Hónapról hónapra elhoztuk nektek az egyes nemzetek (olasz, kínai, magyar, sváb, szerb-horvát) ízeit, amelyet az étkezőkben meg is kóstolhattatok, és repülőjegyeitek még közelebb vittek titeket az adott országokhoz/nemzetekhez.

Ennek apropóján szeretnénk meghívni benneteket, hogy vegyetek részt rajzpályázatunkon, amelynek témája:

„Nemzetiségi napok ízei és érdekességei”.

Rajzpályázatunk során szeretnénk, ha lerajzolnátok nekünk vagy megkóstolt kedvenc nemzeti ételeteket, vagy a kedvenc repülőjegyeteken található érdekességet. Így az alábbi két témakörben várjuk rajzaitokat. Válasszátok ki, azt az egy témakört, amely a legközelebb áll hozzátok, és ragadjatok rajzeszközt!

  • Rajzold le a Nemzetiségi napok keretébenmegkóstolt kedvenc nemzetiségi ételedet.
  • Rajzold le,kedvenc érdekességedet a Nemzetiségi napokhoz kapcsolódóan – az összegyűjtött repülőjegyeken, vagy a Facebook posztokban bemutatottak közül!

Szabályok:

–  A rajzokat A4-es méretben kell készíteni.

–  Használj bármilyen rajzeszközt (ceruza, filc, festék stb.).

–  A rajzok mellé kérjük, küldjétek el neveteket és életkorotokat, valamint az intézmény nevét, de(!) a rajzon csak az életkorotokat és keresztneveteket tüntessétek fel!

–  A rajzokat a következő e-mail címre kell beküldened scannelve, vagy jó minőségben lefotózva: toth.adrienn@mevid.hu – vagy postai úton a 7622 Pécs, Bajcsy-Zs. E. 14.-16.

–   a rajzok mellé kérjük küldjétek el a szülői hozzájárulónyilatkozatot kitöltve (elektornikusan is kitölthető), amely játékszabályzatunkban megtalálható!

–  a játékszabályzatot kérjük figyelmesen olvassátok el ti, vagy valamelyik szülőtök/törvényes képviselőtök!

 

Pályázat időtartama:

  1. 03.01. – 2024.03.22.

Eredmény hirdetés időpontja:

a tavaszi szünet után

Rajzpályázatunk négy korcsoportnak szól, korcsoportonként várjuk a rajzokat.

–  óvodás

–  alsós (6 – 9)

–  felsős diák (10 – 13 vagy 14)

–  középiskolás (14 – 18)

Korcsoport tekintetében azt vesszük figyelembe, hogy a pályázat leadásakor a gyermek az adott intézmény – óvoda vagy iskola – mely évfolyamára jár, azaz a leadáskor óvodás, alsós vagy felsős-e! Az életkor csak egy irányadó mutató, nem elsődleges kategorizálási szempont.

Díjak:

Azon felül, hogy a nyertes pályázó rajzát közzétesszük online és offline felületeinken, további nyereményekkel készülünk a pályázóknak és a pályázók osztályának/csoportjának!

  1. helyezett díjazása:

Osztálynak/csoportnak: torta vagy biliárdozási lehetőség

A nyertesnek pedig egy „újra kulacs”

  1. helyezett díjazása:

Osztálynak/csoportnak: torta vagy biliárdozási lehetőség

A II. helyezett gyermeknek pedig egy ceruza/filc készlet

III.  helyezett

A gyermeknek egy „újra kulacs”, vagy rajzeszköz 3000 ft értékben

 

Várjuk a rajzaitokat! Jó szórakozást és sok sikert kívánunk nektek!

 

Dokumentumok:

Játék szabályzat

Plakát

Szülői hozzájáruló nyilatkozat

 

Étlap 2024 Február

BEFIZETÉS

2024. február hónapra:

január 22. /hétfő/ 7 – 12 óráig,

január 23. /kedd/ 12- 16 óráig

 

Pótbefizetés:

  január 24. /szerda/   7 – 12 óráig.

 

A Kondér rendszeren keresztül történő rendelésre, valamint a térítési díjak átutalással történő rendezésére január  20 – január 27. között van lehetőség.

 

 

Étlap_2024_Február.pdf

 

Ebéd – December

BEFIZETÉS

2023. december hónapra:

november 20. /hétfő/ 7 – 12 óráig,
november 21. /kedd/ 12- 16 óráig

Pótbefizetés:

november 22. /szerda/ 7 – 12 óráig.

A Kondér rendszeren keresztül történő rendelésre, valamint a térítési díjak átutalással történő rendezésére november 20 – 27. között van lehetőség.

Étlap:

Letöltés pdf fromátumban :

Étlap-December